Ritkán lehet bepillantást nyerni olyan különleges emberek titkaiba mint Kele Attiláéba! Mert ezek a típusú emberek halkan teszik amit kell, hogy elérjék céljaikat. Maguk a célok is inkább egyfajta spirituális élménnyé válnak…Interjú egy emberrel aki képes 215 kilométert leevezni egy isup-on 30 óra alatt!
Úgy látom neked mindened a víz és a kihívás. Honnan a szerelem?
Szerintem így születtem, amióta eszemet tudom, a vízen mindig otthon éreztem magam. Nem egy tipikus vízitúrázó vagy sportoló családban nőttem fel, de én már akkor is tudtam, hogy felnőttként sokat szeretnék majd vízen lenni. Az én hajóm gyerekként csak egy gumimatrac volt, de remekül szórakoztam azzal is.
Az oldaladat böngészve szinte mindennel vezetsz túrákat, amiben- vagy amin evezni kell. melyik túrád a szíved csücske?
A kajakot, a kenut, a trekket, a raftot, a sup-ot is egyformán szeretem. Nekem mindegy, csak folyó legyen alattam, és ég legyen felettem. Ha mégis választani kellene egyet, akkor elsősorban vadvízi kajakosnak gondolom magam.
Nálatok a sport amolyan családi egész napos elfoglaltság. Van olyan, hogy csak úgy mondjuk egy sörrel a kezedben leülsz és megnézed a délutáni műsort a „butadobozban”?
Detti, a feleségem, Barni (18) és Soma (15) is sokat van vízen, és mindenféle hajóban, síkvízen és vadvízen jól eveznek, a mi csapatunk egyben a családunk is. Most a járvány miatt nem dolgozhatunk, a túráinkat nem tarthatjuk meg. Így kevesebbet vagyunk vízen, de nem vagyunk kevesebbet a szabadban, többet vagyunk az erdőben. Futunk, túrázunk. Tévét nézni nem nagyon szoktam, max. néha egy-egy film Netflix-en. Az alkoholt nem szeretem, de egy üdítő mellett, egy sziklán ülve, egy jóbaráttal beszélgetve órákon át tudom nézni, ahogy folyik a víz. Tudok én is nyugton ülni egy helyben, vagy csak feküdni a hátamon, és nézni a felhőket.
Ha nem evezel mit mozogsz szívesen?
Van 4 kutyánk, 2 border collie és 2 mudi, sokat futunk velük az erdőben. Minden nap futunk, amikor nem evezünk. Évi kb. 150 nap szoktam vízen lenni, 200 nap futok, elég ennyi.
Hatodik éve rendezed meg a 215 kilométeres ultrádat a Rábán. Mi volt a koncepció amikor felötlött ez benned? Mi motivált?
15-20 éven át csak beszélgettünk róla, hogy milyen lenne egyben lekenuzni, lekajakozni a Rába magyar részén. Kipróbáltam, első évben egyedül voltam, második évben már jöttek mások is.
Egy nagyobb evezés sem úgy megy, hogy rápattan az ember a deszkára aztán hajrá! Mi a helyzet egy 30 órás limitidős versennyel? Hogy működik a logisztika?
Szerencsére kajakba, kenuba, sup tetejére sok cucc felfér. Akár szárazföldi kísérő nélkül is teljesíteni lehet a 215 km-t. Én úgy gondolom, hogy azért érdemes úgy indulni, hogy van kísérő a parton. Nem kell mindent végig cipelni, átemelések is vannak, nem mindegy, hogy milyen nehéz a hajó. Lehet gond a felszereléssel, lehet cserélni kell valamit. Gyakorlatilag bárhol lehetne találkozni a kísérővel, de érdemes a hidaknál, a megszokott be- és kiszállóknál. Igazán nem nagyon különbözik technikailag itt a szárazföldi kísérés, mint amikor egy ultra távú futóversenynél valakinek van autós segítője.
Az rendben van, hogy a Rába sebesebb folyású, mint az átlag magyar folyók, de ettől még tele van speciális kihívásokkal. Mesélnél erről?
Nyári alacsony víznél nem különösen gyors a Rába. Vannak rövidebb szakaszok, ahol felgyorsul, ott érdemes és kell is olvasni a vizet, de sokszor szinte teljesen megáll. Nem segít annyit, mint sokan gondolják, evezni kell, nem visz le a víz. A specialitása az, hogy az elaltatós részek mellett néhol könnyebb, WW I-es vadvíz, ami az itthoni vizekhez képest különleges, technikailag valamivel nehezebb. Parthoz nyomó áramlatok, sok benne a beborult fa, lehetnek uszadéktorlaszok, ahol át kell emelni. Van 4 erőmű is gáttal, ezeken a helyeken is át kell emelni. Illetve van benne egy nagyon nehéz éjszakai rész, amikor 5-6 órán át sötét van. Bár kívülről az éjszaka félelmetesnek tűnhet, én mégis azt mondom, hogy itt kerülhet az ember a legközelebb a folyóhoz. Ilyenkor az állatok a fejlámpád fényét csak egy fénylő csillagnak látják, eltűnik emberi mivoltod, maguk közé fogadnak, nem menekülnek el. Hihetetlen csodákat lehet átélni a másfél nap alatt. Az Ultrába nem egy verseny, nincsenek ellenfelek, győztest sem hirdetünk. Csak egy 215 km-es táv van, és a vízállástól függően egy 30 óra körüli szintidő.
Az Ultrarába 215 oldalán, fent van a részvételi szabályzat! Nem nagyon finomkodsz rajta, gyakorlatilag csak azt nem írtad ki, hogy kalandorok kíméljenek! Volt már olyan, aki nagyon túlértékelte magát a rajtnál?
Egyesek szerint túlzóan szigorúak a feltételek. Én inkább úgy mondanám, a cél az, hogy itt olyan induljon csak el, aki technikailag és fizikailag is felkészült a teljesítésre, tud magára vigyázni, és jól ismeri a folyót. Nevezési díj nincs, kvalifikáció van. Ha valaki nem tud azonosulni a feltételekkel, akkor az év bármelyik napján elindulhat Szentgotthárdról Győrbe a saját elképzelése alapján. A tapasztalatok alapján én VIP meghívót már csak annak adok, akit személyesen ismerek, többieknek kötelező a kvalifikációs feltételek teljesítése.
Könnyen összejön a maximum limit 20 fő, vagy azért vannak évek, amikor asztaltársaság méretűvé szelídültök?
Nincs tolongás. Egyrészt nagyon nehéz ezt teljesíteni, egy 7-10 napos vízitúrát, 215 km-t kell egyben megtenni megállás nélkül. A kvalifikáció sem könnyű, tenni kell érte, hogy valaki elindulhasson. Legtöbben eddig 13-an voltunk, és volt több olyan év is, hogy csak hárman-négyen.
Most komolyan mi motivál, hogy minden évben leevezd?
Én az ultra távú futóversenyeket és az Ultrarábát is mindig egyfajta lelki utazásnak élem meg. Van épp elég motiváló idézet az Interneten, nem kell még egy. Én csak azt tudom, hogy ha elég sokat futok vagy evezek, akkor találkozok azzal, aki legbelül lakik. Élvezem a társaságát, szeretem meglátogatni.
Az ultra egyik legnagyobb kihívása a táplálkozás és a folyadékpótlás! Hogy kell ezt megoldani egy egész napon keresztül?
Frissítésre nincs általános szabály, különbözőek vagyunk. Ami nekem beválik, nem biztos, hogy másnak is. Az biztos, hogy tesztelgetni, próbálgatni a frissítést nem itt kell.
A „szundikázás” a túra része vagy egyben csavarod le az egészet?
A szintidőbe nem fér bele rendes alvás. Egy teljes nap evezés után, éjjel nagyon nehéz ébren maradni, de menni kell. Szinte mindenki szokott hallucinálni a fáradtságtól.
Én egy hosszabb evezés során mindig készítek egy kis mini leltárt a fejemben, hogy: oké túl vagyok mondjuk 50 kilométeren, hátra van még ennyi-meg ennyi! De mit mondasz te magadnak, amikor már lenyomtad az első 50-est de még 165 hátra van? Ott még nagyon messze van az „erdő közepe” ahonnan már csak kifelé jön az ember!
Én is ilyen számolgatós vagyok. Mindig tudom, hogy hol vagyok, mennyi van még vissza, és hogy állok a szintidővel. A cél mindig az, hogy Ikervár előtt ne sötétedjen rám, ott már megvan a fele, onnan már kifelé megyünk. Ha nincs nagy víz, akkor az Öreg ágon nincs nagy víznyomás, Sárvárig le lehet érni nyugiban. Utána Sárvártól a Ragyogó hídig az technikailag nehéz, büntet a folyó a hibákért, és sötétben nehéz olvasni, vonalat tervezni. Itt legalább annyira kell hallgatni a víz hangját, mint nézni a lámpafényben. Utána megáll Nickig, aztán ott van egy több száz méteres átemelés, aztán várom a hajnalt. Ha kivilágosodik, csak a napot kell nézni ahogy halad az égbolton, ha fölém ér, Győrben vagyok.
Mi van a többszörös Ultrarába215 után? Egy olyan sportoló, mint te gondolom már a teljesítés utáni nap egy újabb „hegyet” rak maga elé, amit meg kell mászni?
Most éppen nincs utána semmi. Nem vagyok teljesítmény-kényszeres, nekem nem kell mindig egy nagyobb, nehezebb cél. Többet venne el a családunktól, mint amennyit adna, nem éri meg. Nekem 3 fix van egy évben évek óta: Ultrabalaton egyéniben (221km futás), Ultrarába (215 km kajak/kenu/SUP), Vadlán Terep Ultra (108km futás). De mindenkinek lehetnek különleges céljai, vágyai. Van aki szeretne lefutni egy félmaratont, megcsinálni a Nagy Kört, megtanulni eszkimózni, vagy leugrani tandemben ejtőernyővel, van olyan, aki felnőtt korában megtanul harmonikázni, mert ez az álma. Ami az egyik embernek a napi edzés, a másiknak lehet egy nagy cél. Én az ilyet nagyon szeretem az emberekben, az álmokat meg kell valósítani. Ha valaki szeretne egy SUP deszkán vagy akármin áthaladni az óceán túlpartjára, és neki megéri, akkor induljon el, a lehetetlen nem létezik, csak kicsit tovább tart.
Milyen „ élettapasztalat eszenciát” tudnál átadni egy kezdő hosszútávozónak?
Az ultrázáshoz két dolog kell: erő és alázat. Meg gyomor. Illetve még egy negyedik is, mind közül a legfontosabb, hogy mosolyogjon közben a lelked.
A Vidra csapat vízitúrák szervezésével foglalkozik. További érdekességek és információk megtalálhatóak róluk az alábbi linkre kattintva:
https://www.vidra-vizitura.hu/
Vagy túráiról kalandjairól gyönyörű képeket találhattok a facebook oldalukon:
https://www.facebook.com/vidracsoport
https://www.vidra-vizitura.hu/ultraraba/
https://www.facebook.com/attila.kele
Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk neked és a családodnak egyaránt!
Találkozzunk idén is! A hátszél legyen veletek!