A magyarországi forgalmazót Kovács Attilát kérdeztük ki….de jó alaposan:)
Honnan jött az ötlet?
Janek a SUPPAMA alapítója maga is SUP túraoktató és vizi sporteszköz forgalmazóként kezdte jó 10 évvel korábban, barátaival a csodás természeti adottságokkal bíró Észtországban.
Az észt SUP közösség alapító atyjaként is ismert srác az automatizált SUP kölcsönző ötletével 4 éve kezdett el komolyabban foglalkozni, amikor benevezett egy startup ötletversenyre, majd kezdő befektetést kapott. Célja, hogy a SUP-ozás élémyéhez különösebb előkészület nélkül, bárki, bármikor egy gomnyomással, telefonos fizetés segítségével hozzáférjen.
Maga a „box” egy kész frenchise?
A SUP állomások idén nyáron indulnak útjuknak három országban: Észtország, Spanyolországban és Magyarországon közel 22 állomás kerül telepítésre, franchise rendszerben. Magyarországon ez az első és egyetlen SUPPAMA állomás, amit az ESMTK evező klub és a Vak Varjú Csónakház között, a csodásan felújított pesterzsébeti partszakaszon telepítettünk.
Mi volt az a motiváció ahol úgy érezted ez előny a személyes kontakttal szemben?
A személyes kapcsolat fontos számunkra, hisz maga a SUPozás egy közösségi tevékenység. Nem szeretnénk tehát a SUP oktató szerepét alábecsülni, száműzni. Sőt. Oktatókat és túravezetőket partnerként kezeljük, bátorítjuk őket, hogy a rendszerünkön keresztül tartsák óráikat. Mi megadjuk az oktatóknak azt a szabadságot, hogy csak arra fókuszálhassanak, amit igazán szeretnek. Magára az oktatásra. A szervezési, karbantartási, tárolási feladatokat pedig nyugodtan bízzák a Suppamára, úgy ahogy ezt teszik az edzők, jógaoktatók egy fitness stúdióban is. Idősávot bérelnek és nem kell vesződniük az eszközök javításával, tisztán tartásával, öltöző és vendégváró takarítással.
Ha valaki jelenleg egy magàra adó kölcsönzőtől valaki bérel kap segítséget a hasznàlathoz és a legfontosabb biztonsàgi szabàlyokat is elmondjàk pàr mondatban.Ezt a kérdést hogy kezeli az automata?
Először is az applikáción oktató filmeket láthat a bérlő illetve a rendszer keresztül vezeti egy felelősségválllaási nyilatkozaton, amit a telefon képernyőjén keresztül alá kell írnia. Csak ezt követően tud tovább lépni és megkezdeni a kölcsönzést.
E mellett a SUP állomáson elhelyezett magyar és angol nyelvű tájékoztató taláható minden tároló belső oldalában.
Mindezek mellett az oktatóink segítségével szóban is felhívjuk a bérlők figyelmét a vízi közlekedés és egyéb szabályok betartásának fontosságára.
Ki a célközönség?
Alapvetően a cél az, hogy minél többen próbálják ki az SUPozást, tehát a célközönség a kezdő evezők. Őket szervezett oktatáson szeretnénk megismertetni a suppozással.
További azokat is szertnénk kiszolgálni, akik már nem kezdők, de nem eveznek olyan gyakran, hogy saját deszkát lenne érdemes fenntartaniuk.
És természetesen azokat, akik nem tudják vagy nem akarják a SUP tárolását, logisztikáját megoldani. Akik csak azért nem pattannak deszkára minden nap napi sprotolás címszóval, mert max 1 órájuk van és nem akarnak a rákészüléssel időt veszteni.
A SUPPAMÁval leegyszerűsíthető és felgyorsítható a folyamat. Csak egy gomnyomás és 2 perc múlva már a vízen is vagyunk. Nem kell szertárosra várnunk, hogy átadják az eszközt. Ha pl. reggel 6-kor a vízen szeretném indítani a napom nem kell senkivel találkozzak, egyeztessek, beszéljek.
Mi a bérlés menete?
A bérlés nagyon egyszerű. A böngészőbe beütöm az app.suppama.com címet vagy ha a helyszínről indítom a foglalást beolvasom a QR kódot. Ha már korábban regisztráltam, akkor kiválasztom, hogy hány órára és hány deszkát kívánok bérbe venni.
Elovasom és aláírom az ÁSZF-t és felelősségvállalási nyilatkozatot és megnyomom a foglalás gombot. Ezt követően kapok egy sms-t a nyitó kóddal, amit az állomáson lévő LCD kijelzőn beütök és már nyilik is a tároló.
Lehetőség van arra is, hogy telefonon keresztül nyissuk a tároló ajtaját.
A jó hír, hogy a telefonunkat is a tárolóban hagyhatjuk, hisz visszatételnél ha elfelejtettük volna az sms kódunkat, amivel a tárolónk ajtaja nyílik, akkor elég egyszerűen csak az evező tollát az LCD kijelzőhöz érinteni és a rendszer kinyítja a tárolónkat.
A bérlés menetéről oktató film is látható a foglalási felületen, de itt is megtekinthető:
Lehet-e különböző méretet választani vagy standard deszkàk vannak?
Minden deszka egységes méretű. Jó minőségű, egyedileg csak a SUPPAMÁ-nak gyártott deszkákról és evezőkről van szó. Természetesen a kötelező mentőmellény is rendelkezésre áll.
Van-e feltètele a regisztrációnak?
18 évet be kell töltenie a használónak, vagy ha 18 éven aluliak használják akkor azt csak szülő felügyelettel tehetik. Más feltétel nincs.
Mennyibe kerül a bèrlés?
Egyenlőre 4000 Ft/ órás áron lehet bérelni, de lesznek happy hour kedvezményeink is.
Három órás túránkat a Molnár – sziget körül előreláthatólag 9.900 Ft-os áron kínáljuk majd.
Miért pont oda tetted?
A felújított pesterzsébeti Duna szakasz nagyon hangulatos, megvan minden, ami a felhőtlen kikapcsolódáshoz kell. Szabályzott vízfelület, természetes élővilág, igényes vendéglátó helyek, fürdő. Egy fárasztó evezés után be lehet ülni egy hideg sörre, de a termálban is lazíthatjuk megfáradt testünket. Könnyen megközelíthető autóval, biciklivel, közösségi közlekedéssel, autómegosztóval. A Kálvin tér csupán13 perc autómegosztóval.
Van-e terv tovàbbi telepítésről?
A cél természetesen az, hogy minél több helyen élvezhessék az ügyfeleink a gyors és kényelmes vízre szállás lehetőségét. Amennyiben a magyar közönség jól fogadja az innovációt úgy további állomások fognak feltünni a vízparti városokban.
Egy bónusz kérdés. Akkor mi van ha valaki mondjuk kicsit amortizálja valaki a deszkát,de a következő bérlő nem ért hozzà nem veszi észre a hibát?
A felszerelés strapabíró. Minimális amortizáció még belefér, bele van kalkulálva. Ha az eszközpark használhatatlan állapotban van, kidurrant deszka vagy törött lapát, akkor a felhasználónak jelenteni kell a felületen keresztül a hibát és ebben az esetben új tárolóajtó nyilik számára, épp eszközzel. Ahogy az autómegosztóban is, ha nem jelenti valaki a sérülét és úgy használaja, akkor onnantól kezdve az ő felelőssége.
Köszönöm az interjút! Deszkára fel! Találkozzunk a vízen:)
A képek a suppama hívatalos weboldaláról lettek feltöltve, tuljadonjdonosuk az app.suppama.com
Keressétek a céget a Suppama Hungary facebook oldalon is bátran, itt kérdezhettek és további információkhoz juthattok.:)