Beugró táv egy Csepel-sziget kerülés helyett….
A z előző évi Csepel-sziget kerülés után, újabb szigetkerülés volt a penzum. Amennyire csak tudtam lelkesítettem kicsiny kísérő csapatomat, hogy ugyan leszakad majd a derekuk az indián kenuban mire lenyomják azt a 114 kilométert, na de az erkölcsi győzelem!!!!!
Ez egészen az utolsó éjszakáig megállta a helyét, bár az utolsó héten már gyanús volt a mély csend!
Aztán jött a telefon a legbátrabbtól, hogy bizony itt nincs kíséret! Némiképpen megérintette az érzelemközpontomat a csalódottság hangulata….:)
Aztán olyan pipa lettem, hogy eldöntöttem itt evezés lesz!!! A nagy Duna itt nem olyan mint Budapesten vagy a környékén. Békés csendes és legfőképpen kihalt! Komolyan! Olyan széles, hogy ha középen mész igen messze a part. Néha 1-1 horgász vagy uszály töri meg az egyhangúságot.
Egyedül evezni így vagy úgy hosszú távot, rejt magában kockázatot, ezért úgy döntöttem Taksonyból irány Tass. Persze vissza is! 🙂 Ez így 80 kilométer csak a tervezett 114-gyel szemben, viszont a nagy ág sodrása helyett be kellett érnem a kis ág „csorgásával” és a keményebb vízzel!
Mindegy! Gondoltam telefont úgyis viszek, az ugyebár alap, majd ha nem megy értem jön Dóri, a feleségem, csak jussak le akkor már megérte a hajcihő!:)
Mivel augusztus volt nem nagyon kellett a ruházattal foglalkoznom, az ellátmány müzli és energiaszeletekből állt. Vittem még izotóniás italt, vizet, kalcium és magnézium tablettát, zsebkendőt meg ugye vízhatlan tokban telefont. (Egyszer eggyel úsztam egyet azóta evezésnél mindig tokba teszem.)
Szóval rajt korán ! Levittem a cuccom a 40-es kilométerkő magasságába és elindultam lefelé. A víz nyugodt volt szinte tökéletesen feszes volt a víztükör. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem mindig is különleges élmény, ha előbb kerülök vízre minthogy keljen a természet!
Van abban valami varázslatos ahogy indul a nap és az ember csöndben evez. Elég „zen-es” aki még nem próbálta annak javaslom.
A Taksony hidat hátrahagyva még nagyobb lett a csend. Szigethalomtól Majosházáig ismerős a terep, sokszor eveztem már itt. Jó tempóban haladtam a nádas sziget felé.
Innen kiérve a Majosháza Angyalsziget közti egyenesen eszembe jutott az előző év itt eltöltött háromnegyed órája. Felfelé a szigetcsúcstól gyorsan kirajzolódik a nagyfeszültségű vezeték átfeszítése, de nem hajlandó közelebb jönni, amitől igen nyűgös tud lenni a túrázó sok 10 kilométer után. Arra gondoltam ez idén sem lesz másként és már jó előre próbáltam magam felkészíteni az esetleges egy helyben toporgás érzésre.
Ráckeve előtt kiszélesedik a Duna. A hídon folyamatos forgalom van, a város zaja messzire elér, mögötte egy számomra ritkán látott szakasz következik…
Megvolt az első 20 kilométer, ideje volt enni egyet, feltölteni a kulacsot a deszkán cipelt vízkészletből. A nap már felkelt, de a vízen nem volt senki rajtam kívül. Teljesen hétköznapi hétköznap!
Ráckevén van két sziget ami szerintem nagyon hangulatos, természetesen a partot nyaralók és hétvégi házak övezik. Ez azért ad egyfajta biztonságot. Itt-ott már a pecások is kint ültek.
A kis ágon jellemzően teljesen máshogy értelmezik a horgászatot mint a nagyon. Sokszor magasra állított botokkal, a damil jócskán belóg a víz felett amit nem lehet látni. Pláne ha a horgász két nádkupac között pecázik. Lefelé ezzel nincs gond, az ember szívesebben megy középen, viszi a sodrás.
A szigeteket elhagyva bevallom őszintém már bőven a számolósdi járt a fejemben, ment a matek mikor érhetek le, hogyan osszam be az erőmet. Álltalában folyamatosan szoktam beszélni valakihez bármiről. Egyedül ez nem akkora móka, és ezt már jó előre éreztem ezért vittem magammal zenét. Helyből nekifutással letöltöttem a juventus mix összest és had szóljon!:D:D
Szinte időkapszulában éreztem magam miközben ütemesen lapátoltam. Van abban valami vicces ahogy az ember fiatalkori rádióslágereket hallgat. A Bestiáknál azért ledobtam a bicigliláncot:D:D
Egy idő után már vártam, hogy meglássam a tassi zsilip betonfalát. Jól haladtam az ág lenti részén a víz sokkal tisztábbnak tűnik és a partot kétoldalt sok helyen fasor szegélyezi. Itt ott kérdezősködtem, hogy mennyi az annyi, de csak az lett számomra egyértelmű, hogy a horgászok ritkán eveznek hosszabb távon!:D A mindjárt itt van azért volt vagy háromnegyed óra!:D
Van abban valami lehangoló, amikor egyből elindulsz ugyan azon az úton visszafelé, de az adott egyfajta erőt a folytatáshoz, hogy a minimális cél megvan!
Azért az nem hangzik rosszul hogy:
-Hé Karesz mit csináltál délelött?
-Leeveztem Tassra, megnéztem megvan-e még a zsilip….manapság nem lehet tudni!…:D:D:D
Szóval egy kis szembeszél, na meg az iramevezés lehajtott fejjel. Ráckevéig kicsit küszködősnek éreztem az evezést, ezért kiszálltam a stégen, gondoltam a helyi vendéglátó ipari egységben betolok valami normális kaját. Igen, itt tanultam meg Szabi, hogy energiaszeleten ez bizony perverzitás! Ezt az okosabbja elhiszi, a makacsabbja megtapasztalja!:) Nem is értettem, hogy miért nem akartam szendvicseket is hozni, hiszen meg is állhatok enni nem kell evezés közben!! Merthogy energiaszeletet lehet úgy is, de azért az nem valami kényelmes.
Itt még jó ötletnek tünt a menü, aztán vagy 5 kilométert eveztem úgy, hogy úgy éreztem ez bizony nekem nem kell, inkább kiteszem! A baj meglátásom szerint az volt, hogy megettem és feláltam az asztaltól és rajt…ha csücsiztem volna 1 órát nem hiszem, hogy rossz lett volna…
ezzel a tapasztalattal jutottam el az Angyalszigetig…ahol is éreztem, hogy mindjárt meggyullad a hátam és a vállam. Naná, hogy nem kentem be magam! Elinduláskor sötét volt, a franc sem gondolta, hogy ez gond lehet…
Sebaj! Gondosan kiválasztottam egy gyerekes stéget nagypapával! Gyanúm szerint vizparton gyereknél mindig van naptej amiből most kunyerálni is tudok. És bevált! Ez naaagyon jót tett a kis lelkemnek! Már csak a gonosz átfeszítés és egy hosszabb egyenes a nádasszigetek után! A Taksony híd, bár nem a cél de ha meglátom már otthon vagyok!
Jött a fúj…
A Majosházi nádassal szemben sok a benyúló stég, már többen kint ültek a nagy fogást várva. Néztek is furcsán, hogy állva evezek!:)
A maradék 8 kilométer ismét a teljesítésről szólt, elég ólmosan mozogtam, éreztem a megtett utat a vállaimban és a csípőmben. Ilyenkor már óvatosabban fog az ember vízet, és a húzás is hagy némi kivánni valót maga után, de haladtam, még akkor is ha néhol már csak kapáltam a vizet.
A Taksony Vezér híd, nem egy szépség! Nagyszerűsége a funkcionalitásában rejlik, és számomra abban, hogy már otthon vagyok! 🙂 Bár nagyon elfáradtam, elértem a célom és ez még most is, visszaemlékezve az egészre, jó érzéssel tölt el.
Amikor kiszálltam a stégen végtelenül fáradt voltam. Úgy gondolom, könnyebb lett volna a teljes szigetkör teljesítése, már csak azért is mert nem annyira kemény a vize a nagy ágnak. Mégis boldogan ücsörögtem ott vagy fél órát és iszogattam a megmaradt langyos vízkészletem maradékát!
Lesz folytatás….:)
A hátszél legyen veletek!