Egy 30+-os túra beszámolója melyet a SUP premium Bass hozott össze….
Tomekkel gondolkodtunk már egy ideje azon, hogy annyi már a sup fan idehaza, hogy ideje lenne egy-egy hosszabb túrán is összekovácsolódnunk. Végtére is a lehetőségek adottak egy próbát mindenképpen megér a dolog.
Amikor letettem a telefont és konstatáltam a helyzetet, hogy kemények vagyunk mint a kád széle, máris aggódni kezdtem azon, hogy hol csúszhat hiba a számításban. Mert ugye az rendben van, hogy összeverődik pár mazochista és addig evez, amíg el nem kezd fájni, majd a végtelenbe és tovább! Mégis ha valaki rosszul méri fel a képességeit, az meghatározhatja a túra sebességét, hangulatát és a többi apróságot.
Mindenesetre egyszer élünk! Mi bajunk lehet, elkezdtem végiggondolni mi lesz az amit viszek. Az étkezés alap. Én személy szerint egy 4-5 órás túrára is viszek minimum energiaszeletet, valamilyen kis gyümölcsöt, de ha nem lettem volna lusta egy-két szendvicset is berakhattam volna. Nekem ez mindig, egyfajta kis jutalom amikor már unom a mű kaját:). Ezen kívül, mivel 20 fok körüli felhős időt jósoltak, óránkénti fél liter folyadékot minimum. Ez tényleg a minimum, és folyadékból mindig inkább több kell, mint kevesebb. Ezen kívül egy száraz felső bármi esetre, zsebkendő, napszemüveg, mentőmellény (öv) mindig van nálam.
Természetesen majdnem elkéstem, mivel még le kellett eveznem Taksonyból. Egy M&M merev 12,6-os deszkát vittem. Ez elég kényelmes, haladni is lehet vele, de nagyon nem versenydeszka.
Az indulás előtti este, még egyeztettünk egyet. 5-en leszünk és menni fog ez! Így tettük le…. Szigethalmon már vártak rám.Tomek egy 12,6*28-as Bass isuppal, Ilyés Laci egy 12,6*30-as Bass isuppal, Pintér Dávid szintén egy 30-as Bass isuppal és Noncsi (Horváth Noémi) egy 14*24,5-es JP Australia allwater hardboarddal.
Az első kilométerek a melegítésről és az ismerkedésről szóltak, na meg arról, hogy miért is van szembe szél. Erre egyszerű a válasz, ha az ember hosszút evez, mindig szembe szél van:) Megbeszéltük, hogy ha már így összeverődtünk kipróbálja mindenki a másik deszkáját, lapátját, és kicsit csiszolgatunk a technikán. Természetesen kipróbáljuk a csoportos vizezést is.
Az erőviszonyok kiegyenlítésére remek alkalmat ad a deszkák cserélgetése. Amúgy is szerettem volna isuppal egy hosszabbat evezni, ezért azonnal „elcseréltem” a merev deszkámat amint csak lehetséges volt. Lefelé menet, hogy haladjunk is itt-ott belecsempésztünk egy kis vizezős iramjátékot az evezésbe. Az első óvatoskodás után mindannyiunkból kibújt a farvízért küzdő „harcimaci”! 🙂
Félóránként megálltunk inni kicsit, vagy enni egy müzliszeletet. Laci ultrafutó ezért sokat beszélgettünk az evés-ivás mikéntjéről, na meg arról a gombról amit az ember bekapcsol ha 10 órát küzd az elemekkel.
Dávidot sem kellett félteni. Mivel napi szinten evez gyorsan rátalált a hatékony iramevezés rejtelmeire. Noncsi pedig, mint regnáló sup világbajnok könnyedén jött-ment és ahogy én láttam kifejezetten örült neki, hogy csoportosan evezhet hosszút! Mégis Tomek volt közülünk a legkeményebb, mert rezzenéstelen arccal egy falapáttal evezett mindvégig! Az elején próbáltuk meggyőzni, hogy jöjjön valami kisebb és könnyebb lapáttal,de eltántoríthatatlan volt! Hiába a szerelem az szerelem! 😀
Áporka magasságában csatlakozott hozzánk Geri is az új 12,6*32-es Gladiátor deszkájával. Nagyon stabil és szép deszka, a boat show óta vártam, hogy ráállhassak egy ilyenre. Valóban kellőképpen merev, és még szép is. Azt amit a mérete ígér azt tökéletesen hozza!
Az Angyal sziget ha az ember nem a közelében száll vízre mindig hosszúnak tűnik. Kis-dunai léptékkel mérve valóban nem kicsi. Ahogy közeledtünk a ráckevei vége felé már mindannyian szerettünk volna fordulni, innen már kifelé vezet az út az erdőből.:D
A szigetcsúcsnál megfordultunk. Megálltunk enni-inni majd irány észak.
Ki nem szálltunk sehol, haladni szerettünk volna, én tudom magamról, hogy nehezen szállok ismét vízre és több időt lopok magamnak vele.
A délutánnal együtt megérkeztek a motorcsónakok is, érezhetően megnőtt a forgalom. Viszont maradt a hátszél ami jól esett mindannyiunknak. Persze ennek is megvannak a maga hátulütői. Hirtelen meleg lett, és elkezdett megcsappanni a vízkészlet. Inni ilyenkor is nagyon fontos, ezért gyakrabban kerültek elő a kulacsok is.
A motorcsónakok keltette hullámok jó szórakozást és gyakorlást jelentettek. A túra elején többen merőlegesen ráfordultak a hullámokra a nagyobb stabilitás miatt. 20 kilométer után erre már semmi szükség nem volt, ráadásul ki akar többet evezni a kelleténél:).
Már lefelé mindenkit ijesztgettem a majosházi átfeszítéssel. De úgy látszik ez az én mumusom, rajtam kívül senkit sem borít ki egy 4 kilométeres egyenes szakasz, és különben is a nádsziget után már ott volt a célegyenes.:D
Itt már mindenki megbékélt magával és a világmindenséggel egyaránt! Eveztünk beszélgettünk mindenféléről. Dávidnak nagy kedvence lett a JP deszka, amin mi nem nagyon csodálkoztunk, mert már akkor látszott, hogy uralja amikor ráállt.
Lacinak nehezebb dolga volt vele, mert alapvetően magasabb és robusztusabb. Mivel ő is „harcosok klubja” tag addig birkóztak míg uralma alá nem hajtotta. Rajta egyébként látszott, hogy simán lecsavarna még 30-at csak mondja valaki, hogy úgysem bírná:D:D.
Noncsival felváltva eveztünk a 28-as és a 30-as Bass deszkával. A két deszka közel hasonlóan stabil érzetet nyújtott, de a karcsúbbal könnyebb volt a magasabb sebességet tartani. Ez látszólag egyértelmű. Azért jegyzem ezt meg, mert a kacsalesős és az iramevezés közötti tartományban egyáltalán nem éreztem a 30-as lomhaságát. Azt hittem majd küzdés lesz vele, és pozitív élmény volt, hogy nem. Sőt egy motoros farvizén még meg is hajtottam a kis „túravitézt”!
Sajnos a motorcsónakot vezető nem nagyon értette mit akarok ezért, amint vízre álltam olyat odarántott neki amekkorát csak bírt. Ezzel arra kényszerített, hogy a farhullám legszélesebb pontján próbáljak meg fent maradni. Mivel szörftudásom erősen korlátozott a lapátomra és a deszka merevségére bíztam magam. Minimálisan ugyan berezonált az orra attól ahogy felcibáltam magam a hullámra(olyan méter hosszan volt levegőben az orra) és próbáltam erőből irányban tartani, de becsülettel állta a próbát.:)
Az utolsó pár kilométer szinte seperc alatt elrepült. A szél teljesen elcsendesedett és a nap is végleg kisütött.
A szigethalmi „bázis”-nál összegeztünk és mindannyian egyetértettünk abban, hogy mindenki pozitív élményekkel megy haza. Sok mindent tanultunk egymástól és új barátságok köttettek. Az sem kérdés, hogy evezünk mi még hosszút idén együtt. Én személy szerint nagyon hálás vagyok ezért az élményért és csak remélni tudom, hogy egyre többen kapnak kedvet egy hasonló teljesítmény túrához!
Mi mást kívánhatnék még mint hátszelet és világbékét!:D
Köszönjük a képeket Lacinak és Noéminak és az rsd.hu-nak mert a drónt otthon felejtettük!:)