100 kilométeres teljesítménytúra, avagy egy fél napos önismereti tréning….
Nem új keletű dolog a hazai teljesítménytúra sup deszkán, de a mostani rendezvényt kétség kívül meglepő érdeklődéssel és lendülettel fogadta a supos túrázók közössége!
Amikor egy évvel ezelőtt Berni a Sup the Lifestyle „nagyasszonya” barátnőjével evezett egy közel 100 kilométert úgy érezte, hogy azt a pluszt amit egy napos küzdés ad meg kéne osztani minél több emberrel. Ahhoz, hogy ebből ne csak ábránd legyen szüksége volt egy-két olyan barátra akik egyrészről láttak már hasonlót a szervezés oldaláról másrészről jól megtámogatják az eseményt. A SUP Race Hungary SE oldaláról Nagy Szabolcs világbajnok supos kicsit sem ijed meg egy ilyen feladattól, ezért segített összerakni az eseményt míg Gergő és Tomek (ahogy már megszokhattuk) ismét komoly ajándékokkal díjazta a befutókat a supstore.hu képviseletében.
Megmondom őszintén egy kicsit pesszimistán álltam a dologhoz egy hónappal a rajt előtt, mondtam is a srácoknak, hogy bizony ez hosszú lesz egy olyan csapatnak akik a túrabajnokságok 20-30 kilométeres távjait általában kihagyják. Aztán folyamatosan szinte napról napra kezdtek el emelkedni a nevezési számok, mígnem a rajtnál már közel 50-en voltunk!
Mivel ez nem egy verseny volt, hanem teljesítmény túra, igyekeztek a rendezők mindenkinek olyan tanácsokat adni, amivel a lehető legkevesebb „hullámvasúttal” végig lehet csinálni egy ilyen túrát.
Mert azért ez bizony hosszú táv! Többször hallottam én is, hogy persze-persze de majd úgyis lehoz a sodrás.
Igen a sodrás valóban segít, de azt gondolom ha valaki leevez Neszmélyből Budapestre az pontosan tudja ennek az értékét, és legkevésbé sem gondol valamilyen lazítós sétagaloppra!
Mert ez itt a lényeg! Az az önismereti érték amit az ember szó szerint verejtékkel szerez meg! Egyedül vagy csoportosan, lassabban vagy gyorsabban az teljesen mindegy! Ez az eredmény mindenkinek önmagának szól, persze jól esik az embernek az ismerősöktől bezsebelt elismerés is.:) Szoktam mondani, hogy az ilyen túra kétszer esik jól! Előtte amikor bezsebeled az ámulatot, hogy milyen keménynek gondolnak, és utána amikor azért zsebeled be ugyan ezt mert kiderül, hogy tényleg az vagy!:D
Maga a túra senkinek sem fél 7-kor indult! Az csak a rajt időpontja volt. A nap hajnali 2 körül kezdődött szinte mindenkinek aki nem a közelben töltötte az éjszakát.
A rajt helyén kicsit csípős volt a reggel, de lehet, hogy a korán kelés miatt éreztem csak így. A gyors regisztrálás és eligazítás után a csapat optimistán és izgalommal várta a közös „rajt” pillanatát. Berna lelkesen buzdított mindenkit, Szabi pedig az utolsó pillanatokban is próbált mindenkit jó tanácsokkal ellátni. A nevező pont már egyből frissítési pontként is szolgált. Egy kis csokit, frissítőgélt karszalagot és a kötelező sapit vette magához mindenki aztán kezdődhetett a vízre szállás!
Az öböl ahonnan indultunk csodálatos volt a napfelkelte fényeiben, tükörsima víz körülöttünk csönd…lett volna ha én nem megyek a többiekkel.:) Bivalynak (Hubik Attila), Noncsinak (Horváth Noémi) és Szaszának (Nagy Szabolcs) sem volt idegen a hosszú távú evezés.
Úgy indultunk neki, hogy gyakorolhatunk egy kis vizezést, aztán szépen jó hangulatban teljesítjük a távot egy vállalható iramban.
Mint azt már írtam máshol is és most 47 tanúm is van rá, hogy TÉNYLEG így van a szél MINDIG szembe fúj!:)
Ahogy kiértünk az öbölből máris érezhettük, hogy bőven lesz pofa szellő, egy ideig abban a naiv hitben ringattam magam, hogy amint emelkedik kissé a hőmérséklet a szél is alábbhagy majd, de Visegrád magasságában már egyértelmű volt, hogy ez bizony elkísér minket.
Szabi hozott egy kis vízálló kihangosítót, hogy megkímélje önmagát és a többieket attól, hogy megint énekeljek nekik, de sajnos idővel lemerült…:)
Szóval így indultunk neki! Ahogy fogytak a kilométerek nagyjából terv szerint frissítettünk, együtt. Az első 2 órában inkább csak ittunk, a harmadik után már majszoltunk is egy kicsit. Ráértünk mert még szembeszélben is tudtuk tartani a tervezett 10 kilométer per órás átlagot. Sajnos hátrébb volt olyan aki a táv első felénél a folyadékmennyiséget és így a frissítést is „elkottázta”! Mivel alapból gyakorlott hosszútávfutó, tudta hogyan tovább, de ez rányomta a bélyegét több 10 kilométerre.
Mi nagyjából Esztergomig forogtunk vízen. Próbálgattuk az oldal, kereszt és farvizet szinte minden variációban és érzésem szerint ez mindannyiunknak jót tett! Aki versenyzésre is adja a fejét annak bizony ezt készség szinten kell tudnia, ha pariban akar maradni…
Aztán ahogy beértünk a hegyek közé egy teljesen új Duna tárult a szemünk elé! Esztergom gyönyörű a vízről mint ahogy az egész Duna kanyar az! Soha nem jártam még erre, már csak ezért is érdemes volt eljönni! A napsütésben mélyzöld hegyoldalak köztük a kanyargó folyóval lenyűgözőek voltak!
Persze az ember már szeretne „kifelé jönni az erdőből” és elérni a táv felét, találgattuk, hogy mennyire lehet a Pilismaróti öböl és hál istenek előbb értünk oda mint ahogy gondoltuk. Ez nálam igen ritka, szerencsére nem voltam egyedül. Az idő amúgy is sokkal gyorsabban telik ha beszélgetünk közben…:)
Az öbölbe beérve, utolért minket a mély tanácstalanság, hogy mit is keresünk a hol! 😀 Aztán némi csónakázás után megtaláltuk a frissítőpontot és soványmalac vágtában közelítettük meg! Tőlem egyáltalán nem újdonság, hogy azonnal el tudok tévedni akár egy 3 bójás technikai versenyen is, de úgy láttam ezzel most a többiek is így voltak ezért kértem a Bernit, hogy az utánunk jövőket már egyből a frissítőponthoz navigálja, nehogy gond legyen abból, hogy ki mekkora ívben milyen kis kört csinált. 50 kilométer után amúgy is már kezd egy kicsit beszűkülni az ember tudata, nem szívesen vesz olyan akadályokat amihez nincs kedve. Az a kis kurfli nem ért annyit, hogy bárkinek is rossz kedve legyen tőle szerintem….
Szóval megérkeztünk a feles frissítőpontra, ahol Imréék úgy körbeugráltak minket mintha egy mini box kiálláson lettünk volna, és ez kitartott a túra végéig.:) Itt azért megültünk egy jó 25 percet, Noncsi és Bivaly karjában benne volt a bugi, ezért úgy 10 perccel előbb indultak tovább mint mi. Szabival kényelmesen betoltuk a rántott húsos Dóri és csodás Eszti szendvicseket! Mert nekünk csak a feleségeink által készített szendvicsek adnak erőt és mindent lebíró akaratot! 😀
Komótosan mielőtt beleülünk a pihenőbe tovább indultunk beszélgetve Szabival. Az egyébként festői öböl nyugodt sík vizét elhagyva vettük célba Visegrádot!
Írom ezt úgy mintha tudtam volna, hol vagyunk! Amikor a távolból észrevettem a várat és megkérdeztem, hol vagyunk Szabi vagy 2 percig röhögött azon, mennyire magasan képzett vagyok földrajz terén:D
Mondanom sem kell a szél továbbra is kompenzálta a sodrás okozta előnyt. Ha ez nem lett volna elég a szombati hajó és kishajó forgalom is magára talált Visegrád környékén. Lötyögött a víz rendesen, gondolom ez többeknek okozott kissé kellemetlen pillanatokat és sokakat megviselt 50 kilométer után.
Mi egy ideig elvoltunk vele, de azért a szentendrei kiság bejáratának tudtunk örülni. Mondtam is a Szabinak: Figyeld meg most azt hisszük sokkal jobb lesz…pedig nem is!
És nem is!:D:D
Én ennyi motorcsónakot és jetski-t még nem láttam egy helyen! Mint utólag többektől megtudtam más sem nagyon!
Nem számoltam,de ha tippelnem kéne a percenkénti 2 motorcsónakot jelölném meg átlagként!
Tahi előtt kicsit fárasztott is már, mondtam is, hogy most egy kicsit messzinek tűnik ami előttem van és közelinek amit elhagytunk! Ez ugye fordítva sokkal jobb…
Leányfalu tényleg kicsit lassan közeledett, de a Tahi hidat megpillantva minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Mivel a frissítésre mindig figyeltünk és nem okozott gondot meg-megállni ha valamelyikünk mást szeretett volna inni-enni, sikerült elkerülni az eléhezést, vagy komolyabb hullámvölgyeket.
Természetesen a fáradság szép lassan a vállunkra telepedett,elmacskásodott ez is, az is. Mit is érne ez az egész küzdelem nélkül!:D
Leányfalunál utolértük a Bivalyékat a frissítőponton, Bivaly éppen szendvicset majszolt a parton, ellátmányt hozott ő is bőven. Noncsi is frissnek látszott, beszélgetve indultak neki az utolsó etapnak….
Mi is eltöltöttünk itt 10-15 percet, ittunk-ettünk számolgattuk kicsit, hogy milyen idő lesz ebből, tartjuk-e a 10 órás célt…Aztán szépen tovább indultunk a motoros hullámok között. Úgy éreztem a kilométerek már sokkal készségesebben szaladnak, miközben tovább csacsogtunk tudván, hogy ami a túrán szóba kerül, az a túrán is marad! 😀
A Lupa már ismerős terepnek számított, gondolom itt már mindenki megbékélt mindennel, mi legalábbis így tettünk! Így tettek a vizi rendőrök is miután szemrevételezték a mentőmmelényt és a mentőövet is. Mint utólag kiderült a Bivalyéknál kicsit többet kukacoskodtak, de végül mindenki mehetett a saját útjára. A végére kicsit elúsztunk a tervezettől és kb. 10 óra 8 perc alatt eveztük le a távot. Érzésem szerint sok tíz perc maradt a szembe szélben és a frissítő pontokban, de ez nem zavart senkit….
A 47 indulóból 32-en teljesítették a teljes távot és csak 3 ember nem ért le Leányfaluhoz a frissítő állomásra. Én személy szerint büszke vagyok mindenkire aki felvette a kesztyűt és beleállt a 100 kilométerbe. Sokan vakon! Már 50 kilométer is tisztes táv, ami megsüvegelendő! Azoknak akinek nem sikerült idén végig evezni, pedig köszönöm az érett és felelősségteljes gondolkodást! Mi tudjuk milyen nehéz meghozni ezt a döntést és kiszállni!
Mindannyian büszkék vagyunk rájuk is! Ez a túra aznap 47 emberről és az ő teljesítményükről szólt, nem egyről, tízről vagy harminckettőről hanem mind a negyvenhétről! Gratulálok és büszke vagyok rátok… tudom a felvértezett tapasztalattal már többen a jövő évit tervezitek!
A hátszél legyen veletek!