I. danube Sup cup

Október 5.-én megrendezésre került az első Danube Sup Cup nemzetközi sup verseny. Budapest északi felén az UTE Kajak-Kenu Egyesület telephelyén volt a gyülekező….

A versenyzőket hideg időjárás fogadta,ami csak a rajt pillanatáig volt zavaró.A verseny távja 10 kilométer volt ami a folyás erőssége és a vízszint miatt nem ígérkezett könnyűnek.
A rajthoz fel kellett evezni a Hajógyári sziget mellé a nagy ágban, majd a rajtvonalra való ráfordulás után repülőrajt következett ami nem igazán lepte meg a hazai kajak-kenuból érkezőket!:) A sebes folyásnak köszönhetően egy pár perc múlva már mindenki készülhetett az első bójás fordulóra. ..

Az igazi kihívás csak ez után következett, hiszen folyásiránnyal szemben a kisebbik ágon kellett felevezni a szigetcsúcsig! A mezőny itt szétszakadt a felkészültségnek és az örvénylő víznek köszönhetően. További kihívásokat jelentettek a bedőlt fák és a kis vízállás miatt a part menti gátak.
A „fenti” forduló után ismét „száguldás” következett lefelé. Igazi könnyebbségnek számított az ág közepén haladni. A cél előtt még egy bójánál kellett bizonyítani, hogy 10 kilométer evezés után is urai deszkájuknak a riderek!
Persze mint a legtöbb versenyen itt is többen lehűtötték magukat a Duna nyár végi langyos vizében.:) Szerencsére mindenkinek sikerült megküzdeni az elemekkel és célba érkeznie!


Összességében egy jó hangulatú verseny kerekedett ebből a délelőttből és minden résztvevő köszöni a rendezőknek az erőfeszítéseket! Várjuk a folytatást!

Eredmények:

hardboard:

1.Kövér Márton -BHSE
2.David Raab-NSP.cz
3.Zöllner Viktor-BHSE
4.Márton Károly Mekler-Merkapt ITSE
5. Nagy Szabolcs-Dunakeszi Se
6.Fodor Szabolcs-UTE
7.Hubik Attila- Bivaly Sc
8.Virág Endre-Orka Se
9.Őri Zsolt Zszso Vizitúra
10.Pálla Csaba-Mistral Se

Isup Men

1.Simon Ádám László-UTE
2.Szabó Gábor -Dunai Sárkányok Vác
3.Vladimir Luksu -SLO
4.Szigeti Péter -DMTK
5.Czeczó Tamás
6.Jaroslaw Gadanec -SLO

Hardboard Women

1.Horváth Noémi -BHSE
2.Nagy-Rasztótczky Eszter-Dunakeszi Se
3.Lucie Raab-NSP.cz
4.Nagy Szilvia

A versenyzőknek gratulálunk és további sportsikereket kívánunk!

Köszönettel a képekért..is…a sup race hungary facebook csoport csapatának:)