Bójaforduló a SEPA magyarázatával

Kíváncsiak vagytok rá, hogy hogyan tanulták a Hasulyo tesók a bójafordulót? Íme, az edző tollából…

A bója fordulás tanulása, gyakorlása előtt, gyorsan nézzük át az alapvető SUP mozgás tulajdonságait. Fontos, hogy ezt tisztán lássátok, mert akkor lesz érthető, miért kell mindkét oldalra gyakorolni mindent.

Ha többen vannak egy fordulóban megeshet, hogy hasonló mutatványokra van szükség.(-szerk.)
forrás: A képeket a forrás: https://www.sepacademy.com valamint a Hasulyo testvérek bocsájtották rendelkezésünkre a facebook oldalukról.


A SUP alap mozgás meghatározása és gyakorlása, „csendes”, álló vízre vonatkozik.
Én is azt ajánlom, hogy mind az alap technikát, mind a bója fordulókat ilyen feltételek mellett kezdjétek gyakorolni, megszilárdítani. 
Bója fordulás, amit a profi srácoktól láttok a hullámokon, sodrásban, verseny közben, azt nehéz azonnal utánozni. Nem is javasolnám! Ők sem így kezdték. Ne felejtsétek el, hogy nekik 5-10 év előnyük van, és naponta nagyon sok órát deszkán vannak. Amikor a profi srácok videóit nézitek, fontos hogy az adott fordulót verseny szituációban látjátok.
A másik lehetőség, hogy „művészeti” fordulókat mutatnak be a mi szórakoztatásunkra. Ami biztos, ők a legtöbb esetben már az egyéni variációkat használják, de mindannyian tudják, megtanulták az alapokat. 
Szóval, mindenképpen érdemes az elején kezdeni, aztán lehet cifrázni, egyéni stílust kialakítani.

Az egymásra rakott deszka teljesen hétköznapi, nem szabad idegeskedni rajta:)(-szerk.)
forrás: A képeket a forrás: https://www.sepacademy.com valamint a Hasulyo testvérek bocsájtották rendelkezésünkre a facebook oldalukról.


Nézzük:- a SUP ciklikus sport – ugyanazt a mozdulatot ismétlitek, egy órás edzés alatt több ezerszer – a SUP keresztezett szimmetrikus sport – a mozdulatokat mindkét oldalon azonos módon hajtjátok végre felváltva azonos mennyiségben (ez lenne a cél).
Ezek után, egyértelmű, hogy a bója fordulást is célszerű megtanulni mindkét irányba azonos minőségben.
Ez valóban hasznos, hiszen minél gazdagabb az egyéni SUP mozgás készleted, annál magabiztosabb leszel egy éles szituációban.
A bója fordulókat az alapján határozhatjuk meg, hogy a test melyik oldala van szemben a bójával.

Ez alapján van:
– mellső oldali forduló – Front side   
– hátsó oldali forduló, Back side.
Mindezeket végre lehet hajtani:- jobbra (óramutató járásával megegyező irányba-clock-) és – balra (óramutató járásával ellentétes irányba – anti-clock – ).
Így jön össze a 4 fordulás.

Mellső oldali bójaforduló mindkét irányba
A sematikus ábra: A szürke pentagon mutatja a lábak állását és irányát (L-bal,R-jobb). A piros kör a bója. A piros nyíl a deszka orrának mozgási irányát míg a zöld a lapáttal történő húzást jelöli.Az ábrán az első húzás egy 1.-sel jelölve van. Az atléta elhelyezkedését a kör, míg a körön lévő vektor a mellkas irányát mutatja.(-szerk.)
forrás: https://www.sepacademy.com

Front side (mellső oldali) bója fordulás jobbra és balra, back side ( hátsó oldali) bója fordulás jobbra és balra. 

A képhez tartozó alt jellemző üres; 143419242_2839892099568178_480792739982805188_n.png a fájlnév
Hátsó oldali bójaforduló mindkét irányba.
A sematikus ábra: A szürke pentagon mutatja a lábak állását és irányát (L-bal,R-jobb). A piros kör a bója. A piros nyíl a deszka orrának mozgási irányát míg a zöld a lapáttal történő húzást jelöli. Az atléta elhelyezkedését a kör, míg a körön lévő vektor a mellkas irányát mutatja.(-szerk.)
forrás: https://www.sepacademy.com

Bója fordulás lépésről – lépésre:

Azt javaslom, hogy válaszd ki, melyik típusú fordulóval akarod kezdeni ( pl: front side fordulók), és tartsd is magad ehhez, akkor is, ha esetleg nem érzed kényelmesnek az elején. Gyakorold ezt, szigorúan mindkét oldalra. Hidd el, néhány hét alatt jól fogod csinálni.

Nagy a tumultus, taktikailag fontos része egy versenynek a forduló.(-szerk.)
forrás: A képeket a forrás: https://www.sepacademy.com valamint a Hasulyo testvérek bocsájtották rendelkezésünkre a facebook oldalukról.

I. Gyakorlás a parton és egy helyben a vízen

1. nézd meg az ábrákat és döntsd el, hogy melyik fordulót szeretnéd csinálni
2. a parton imitálva tanuld meg, hová kell lépned a lábaddal, melyik oldalra fogsz fordulni, hol lesz a bója és hol lesz az első lapát mozdulat
3. a parton „járd le” a deszka mozgását és közben imitáld a mozgást.
Az első három pont gyakorlásával nem lesz kapkodás a vízen, mert pontosan eldöntötted és gyakoroltad, mit szeretnél csinálni.
4. csendes, nyugodt vízen állj fel a deszkára alap pozícióba (párhuzamos lábfejjel) és csináld meg a láb és lapát mozdulatot, fordítsd el a deszkát, majd állj vissza alap pozícióba (Ha szükséges, az elején válaszd szét a mozdulatokat, aztán kösd össze őket)
5. gyakorold ezt mindkét oldalra.

Gyakorlás álló helyzetben megspékelve a mennyire tudom kiemelni próbával. Egyébként ilyen pólónk nekünk is van, csak mi rávesszük az apukásat is, hogy meg ne fázzon a derekunk!:)(-szerk.)
forrás: A képeket a forrás: https://www.sepacademy.com valamint a Hasulyo testvérek bocsájtották rendelkezésünkre a facebook oldalukról.

II. Gyakorlás mozgás közben

1. evezz alap evezés technikával (párhuzamosan tartott lábfejjel)
2. evezz lassú tempóban mindkét oldalon valamennyit, pl: 8-8 csapás, majd csináld meg a fordulót
3. a forduló után, minél hamarabb hagyd el a bóját és állj vissza alap pozícióba és evezz pl:4-4 csapást
4. ismételd meg ugyanezt a másik oldalra
5. emeld a sebességet, és próbáld lendületből, siklásból is megcsinálni a fordulót

Teljesen más érzet egy nagy méretű bóját megkerülni.(-szerk.)
forrás: A képeket a forrás: https://www.sepacademy.com valamint a Hasulyo testvérek bocsájtották rendelkezésünkre a facebook oldalukról.

III. Gyakorlás kitett bójával

1. evezz rá a bójára alap evezés technikával
2. a bója előtt kb. fél deszka hosszal indítsd el a fordulót (az, hogy mennyivel kell elkezdeni a mozgást a bója előtt, az függ a deszka sebességétől és attól, hogy milyen fürgén tudod a mozgást megcsinálni és a deszkát megfordítani) 
3. minél előbb távolodj el a bójától, mert jönnek a többiek …… 
4. gyakorolj mindkét oldalra
5. gyakorolj minél nagyobb sebességgel

IV. Gyakorlás kitett bójával, verseny szimulációval (egymás zavarásával)

Itt a képzelet szab határt, hogy hogyan segítitek egymást, jobban mondva zavarjátok egymást és hozzátok létre a verseny szituációt.Lökdösődés, nadrág húzogatás, fröcskölés, koccolás, beszólogatás mind előfordulhat verseny közben, nem tiltják a szabályok.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 144749259_460489141996720_3080906989257903128_n.jpg a fájlnév
Azért érdemes készség szinten elsajátítani a lehető legtöbb elemet, mert a fordulóban útban lehetnek a többiek.(-szerk.)
forrás: A képeket a forrás: https://www.sepacademy.com valamint a Hasulyo testvérek bocsájtották rendelkezésünkre a facebook oldalukról.

V. Gyakorlás hullámokon és „mozgó” vizeken

Ha elég jól megy az egyik típusú forduló, kezdheted a másikat is megtanulni. Aztán biztosan lesz kedvenc, amit stabilabban csinálsz, de ha a helyzet úgy hozza, magabiztosan tudod használni a többit is, persze ha eleget gyakoroltál.

A nyílt víz hatványozott kihívás. (-szerk.)
forrás: A képeket a forrás: https://www.sepacademy.com valamint a Hasulyo testvérek bocsájtották rendelkezésünkre a facebook oldalukról.

Az alábbi linken elérhető videón Bruno bemutatja, hogy hogyan is néz ez ki ha valaki készség szinten elsajátította ezeket a technikai elemeket.

https://www.youtube.com/watch?v=LF9_uDSOxZs&fbclid=IwAR1LR1R7qj02HqaeMmK-T_IJXi1n50ktnN0JCDkRbBznEaSRKvsWKKW83g0

Hasulyo Csizmadia Csilla
SEPA Strength & Endurance Performance Academy

All rights reserved to SEPA Strength & Endurance Performance Academy
Copyright © SEPA-Strength & Endurance Performance Academy

Köszönjük a hiánypótló írást!