Tavaszváró szuper hangulatú dzsembori- V. Medencés Thomas Breitling SUP Nagydíj

A két Szabi ismét megrendezte a szezon első SUP-os eseményét ahol alaphangulat a jókedv és még SUP-ozni is lehetett.

Akik ott voltak azoknak nem árulok el újdonságot azzal, hogy részvételi csúcsot ért el remek szervezéssel A Nagy Szabolcs-Fodor Szabolcs páros. A tombolán a 95-ös számot is kihúzták és ez érezhető volt a medence körül is. Ha ez így folytatódik lassan a Kockában kötünk ki :).

Technikai értekezlet, parton mindenki. Foto: Szabó Gábor

De ne szaladjunk ennyire előre. A különböző korosztályokban indulók egy egyfordulós sprintben, egy rövid technikai pályán, duatlonban (úszás-evezés) és egy ügyességi számban mérhették össze tudásukat.

A továbbjutási rendszer úgy volt összeállítva, hogy az egyen Breitling deszkákon indulók minnél többször álhassanak rajthoz azért, ahogy volt edzőm mondogatta mindig: „A foglalkozás elérje a célját!”
A futamok után ahogy körbenéztem úgy láttam, hogy ez sikerült.:)

Rajtra várva…Foto: Szabó Gábor

A verseny a fordulókkal szinte minden futamban tartogatott izgalmakat. Sokan november óta először álltunk deszkán és ez tartogatott meglepetéseket itt-ott. 🙂 Arra, hogy milyenek voltak a futamokról szerintem sok videó fog felkerülni a közösségi médiába, ha valakivel szembejön a férfi és a női technikai futamot kifejezetten ajánlom, mert volt ott minden is úszás mászás és egyéb nyalánkságok.:)

A nem tervezett duatlon. A rendezvényen profi fotósok is voltak. Tóth Józsi barátom a Figura Photo fotósa sok érdekes és kifejező pillanatot szokott megragadni. Van egy olyan érzésem, hogy feldolgozás után lesz szuper kép dögivel:)

Természetesen ez az esemény sem jöhetett volna létre a támogatók nélkül így külön köszönet a SUPshop.hu, a SUPcsi, a Suprafel és a Lane5 valamint a Thomas Breitling támogatásának. És természetesen a Fodor Raftingnak aki egy rafting hétvégét ajánlott fel a tombolán. A SUP Race Hungary SE szinte minden tagja részt vett a szervezésben és a lebonyolításban, látszik hogy szívügyük a sportág.

Picúr küzdelemben:) foto : Figura Photo

Akik itt voltak vettek egy kis lendületet a tél utolsó hónapjára, és bár fáradtan de elégedetten vettek búcsút az Érdi arénától.

Közönjük a töretlen lendületet a Szabiknak! Találkozzunk minnél előbb tavasszal vízen!