Szentendrei szigetkerülő

Személyes beszámoló egy teljesítménytúráról….

Nyáron Nagy Szabolcs barátom elárulta nekem, hogy őt bizony Dunakesziként roppant foglalkoztatja egy Szentendrei szigetkerülő túra, de egyedül valahogy soha nem volt kedve nekiállni.
Óóó!- Mondom neki-Én vagyok a te embered! ugyan órákon keresztül el kell viselned, hogy folyamatosan beszélek, ellenben biztosan számíthatsz rám, ott leszek és végig is megyek veled!

Szentendrei-Dunaág térképe
forrás: google.com A piros volt a kellemetlen rész…ott kellett felfelé haladni 🙂


Némi hezitálás és a nagy fokú kockázat vállalásával megegyeztünk egy szép augusztus végi időpontban.
Bivaly, aki mindenben benne van ha elég nagy hülyeségnek tűnik természetesen csatlakozott hozzánk!
Annak rendje és módja szerint teljesen lesz…leszedtük a napirendről az előkészületeket és persze jött a határidő….
Ami nyilván nem volt jó, ezért gyorsan módosítottunk szeptember elejére.
Itt azért már kezdtem izgulni kicsit én is. Nem a táv zavart, ami valahol 66-70 kilóméter közötti, hanem a kiszámíthatatlan időjárás és a korai sötétedés.
Alapvetően a Ráckevei- duna ág tükörsima vizéhez vagyok szokva, számomra az, hogy felfelé haladva partlekövetéssel kell haladni és a homokpadokat meg az örvényeket kell nézegetni teljesen idegen.
Ebben Bivaly és Szabi nagy cápák, röhögtek is rajtam eleget!:D:D

Képtalálat a következőre: „Szentendrei duna ág”
forrás:orszagjaro.net Így nem is tűnik soknak 🙂

Szóval elérkezett a nagy nap! A terv az volt, hogy minél korábban indulunk…úgy kb. 7 órakor! Természetesen sikerült…Nem!:) mindegy is miért, de leginkább az otthon hagyott szendvicsek pótlása és némi gyerekleadási malőr után már indultunk is kb. fél kilenckor a Dunakeszi Kajak Egyesület telepéről, lefelé a nagy ágon, esős borongós időben…

Rajt előtt! A szép a gyors meg az enyém 😀

Én már eveztem többször 10 óra feletti túrán és okosan, de kevésbé szépen minden pakkomat leraktam a deszkára és odaragaztottam mert az a biztos.! Amit kellett vízhatlan dobozba raktam, a többit meg zacskóba és a zsebembe raktam egy fél literes kulacsot meleg otthoni teával!:)
Isten látja lelkem próbáltam elmagyarázni a többieknek, hogy ne cipeljék feleslegesen a hátukon az ivóvizet, mert ez nem egy verseny! Ezúton is minden tiszteletem a férfiaknak, akik nem kötnek kompromisszumokat a kényelem és praktikum oltára előtt hódolva!A pakk egyébként 6 masszívabb szendvicsből,energiaszeletekből (többízű mindenből,nekem az nagyon fontos úgy 5 óra után:)) kalciumból és 4 liter ásványvízből valamint másfél liter teából állt. Ez bőven átlépte a tervezett 4000 kalóriát de erről majd kicsit később.

Lefelé az a röpke 10 kilométer gyorsan elszaladt, kedélyesen kacarászva és iramosan evezve. A szigetspiccnél pofán csapott a valóság! Valaki roppant fondorlatosan eldiffundált a Dunából úgy 1-1.5 méternyi szintet!! Nyilván ez hiányzott a nagy ágban is, csak az nem zavart túlzottan! Na de itt sétáltunk a Dunában, hogy ne üljön fel a skeg!

Képtalálat a következőre: „szentendrei duna ág”
forrás: geocaching.hu jellemzően ilyen volt a látkép a kis beugróknál

Irány felfelé! aki evezett már a Dunán hegynek fel az tudja, hogy ilyenkor az idő és a táv függvényében kiszámolt sebesség segíti a természet alaposabb megfigyelését! Ez történt velünk is, de minél előbb szerettünk volna minél többet a zsákba tenni ezért iparkodtunk. A nap már melegített is kicsit.

A kép csalóka! A Bivaly nem is ilyen szigorú:)

A Lupa szigetet még én is ismertem ezért odáig a legnagyobb izgalom az volt, hogy melyik oldalon menjünk. Ugyanis kis vízállásnál ez egyáltalán nem egyértelmű. Én vittem mp3 lejátszót, a többiek nem! Persze szerintem fontos a csapategység, na meg a jó hangulat…és irígy sem vagyok, ezért dolby surround hangzásban énekeltem a srácoknak Tankcsapda számokat!
Meggyőződésem, hogy ez nekik is olyan nagy élmény volt mint nekem csak esetleg fordított előjellel.:)
Nade irány Szentendre! Mindenképpen evést terveztünk Szentendrén. Fontos, hogy egy hosszú túra során akkor is tudjunk enni, ha nem vagyunk éhesek és folyamatos legyen a folyadék utánpótlás. Ez volt a második frissítőnk, mert Békás vége felé betoltunk egy szendvicset. Már aki hozott, mert a Szabi csak banánban meg energiaszeletben gondolkodott. Próbáltuk meggyőzni de nem hagyta magát! 🙂 Sejtettem, hogy lesz hasonló malőr ezért én bőven pluszt pakoltam, mint kiderült a Bivaly is.
Szóval Szentendrére érve egyikünk csúnyán eléhezett!
A lenti képen fehér felsőben és sapkában a fényképet készítő rider az, de távol álljon tőlem a személyeskedés!:) Itt már mindannyian rendesen ettünk. Ez meg is látszott a sebességünkön!

“Még élünk és dejó móka” kép a családnak:)

Szentendre után Tahitótfalu volt az irányadó! Pontosabban a híd! Számolgattunk útközben időt, és úgy gondoltuk a hídnál már meglesz a kétharmada felfelé és onnan már csak egy kicsi a nagy sodrásig ami szinte hazarepít majd minket.
A kis ág nagyon hasonlít egyes részein a Ráckevei ágra, leszámítva az erős sodrást és a kavicsos partot. Biztosan szebb lett volna, ha a belógó fák alatt tudunk evezni, de örültünk annak is, hogy nem esik az eső.

Pakk a dekken, Szabinál víz a háton…

Mind a Starboard mind pedig a Bivaly Mistrál deszkája szépen egyenletesen futott. Néhol beálltunk egymás vizére és váltott vízen mentünk a spórolás jegyében. A partvonal követése és a homokpadok azért megnehezítették ezt. A tengeri deszkáknak könnyebb az irányítása, de azért ennek az árát a sebesség oltárán meg kell fizetni…

Így haladtunk lelkesen Tahitótfaluig ahol ismét evés,ivás dinom-dánom volt a program. Nagyon bizakodva indultunk el Dunabogdányba ami csak kb 8 kilóméterre volt onnan! Fogalmunk sem volt róla milyen lesz Bogdánytól innen és Bogdányon túl!!!
Hát ilyen….

A kép nem a partról készült, hanem a vízben állva…

Kicsit duatlon feeling-ű lett a túra! végeláthatatlan kavicsos padok, és a közepén brutál sodrás! Ez akár zavarhatott is volna minket, de ezt is tette!:) Egyre távolibbnak tűnt a világosban való megérkezés. Volt olyan szakasz ahol 4 km/h volt a “sebességünk”. Én is éreztem, hogy valami nem kóser mert nagy kövek kezdtek követni minket a parton! Evezhettünk mi akárhogy, ezek csak jöttek velünk! Teljesen olyan volt mint a trollok a Jégvarázs című mesében!:)
Lassan, de biztosan felértünk Dunabogdányba, ahol egy lélek sem volt viszont a kanyar meseszép!

Szabi éppen leparkolja a “vasat”. Vigyázott rá mint a szeme kicsi bogarára…

Mindannyian elhelyezkedtünk a kicsi stégen és azt latolgattuk mennyire lehet időben a szigetspicc…Kicsit bácsisan szedelőzködtünk össze és indultunk el utoljára felfelé. A körülmények jottányit sem változtak, de hajtott minket a tudat, hogy a lassító sodrás lassan támogató erővé válik.


Van az a pillanat amikor átbillen az ember egy ponton és csak teszi a lapátot, mert tudja, hogy ahogy ez sem, semmi nem tart örökké. Szerintem mindannyiunknak itt jött el ez.Hallgatólagosan lehajtott fejjel vettük tudomásul.

A szigetcsúcs egy óriási homokpad képében testesült meg. Tanakodtunk kicsit,hogy megkerüljük vagy vágjunk át rajta lesz ami lesz!
Úgy döntöttünk megkerüljük!Tehát átvágtunk!:)
Irány lefelé! hittem én, és ekkor beköszöntött a délutáni délről jövő szél! Szinte alig vitt a sodrás és még előttünk volt több mint 20 kilométer!
Bivaly rezzenéstelen arccal vette tudomásul, Szabi is csak evezett rendületlenül. Én pedig felidéztem eddigi életem összes káromkodását és ezt meg is osztottam magammal hangosan!:)
Szépen felöltöztem, hogy ne fázzak és valahogy eltelt 10 kilométer, a szél alábbhagyott lassan magunk mögött hagytuk Vác sziluettjét. Elkezdett sötétedni.
Nem szálltunk már ki csak összekapaszkodtunk néha és pihenésképpen elmajszoltunk valamit….

Pihenő csorogva…

Göd felé, nyugodt vízen ismét jókedvre derült a csipet csapat! Gondoltuk itt már nem fordulunk vissza!:)

Hülyeségre mindig van idő….:)

Gödnél elért a sötét, és a többiek már látták a fogalmam sincs már micsodát a távolban ami a célt jelöli! Piszok jó szemük van, ezért még vagy 5 kilométert botorkáltunk a sötétben, mire kiszállhattunk Dunakeszin! A nagy Duna sokkal csendesebb volt mint gondoltam…

Tudom, hogy szeretek nagy szavakat használni, de amikor visszagondolok erre a bő 12 órás túrára úgy érzem életre szóló élményt kaptam a srácoktól. Nem rohanva, csak a teljesítést és azt, hogy önmagunknak megmutassuk, hogy meg tudjuk csinálni, egy nagyszerű emlék marad.
Remélem még sokszor lehet hasonlóban részem!

A hátszél legyen veletek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük