Az idén megrendezett Sup Dragon Világbajnokság színhelye a Franciaországban fekvő Annecy volt június 15-16.-án….
A város festői szépségű, középkori épületeinek hangulatát autentikusabbá teszi a táj amely körülveszi.
A hegyek között elterülő tó pazar kilátással büszkélkedhet, vize áttetsző, és nem mellesleg még nyáron is igen hideg.:)
A versenyt a Red Paddle cég rendezte és szponzorálta. A deszka amin a versenyt bonyolították 22 láb hosszú (6,7 méter) 34″ széles, térfogata 984 liter és 22 psi re lehet felpumpálni. (ez utóbbi igen sokban segít egy jó bemelegítéshez:)).
Az idei világbajnokságot a Red a franciaországi Annecy-ben rendezte a Francia bajnoksággal egy időben és egy helyen.
Tőlünk ez több mint 1300 kilométerre fekszik a Mont Blanc közvetlen szomszédságában. Azért, hogy kellően felmérhessük a versenypálya körülményeit egy nappal a verseny előtt érkezett a női és a férfi csapat is. Utólag is jó döntésnek bizonyult a korábbi kiutazás. Itthon arra készültünk, hogy egy feszített víztükrű hegyi tavon kell versenyeznünk, nos ebben óriásit tévedtünk.:) a fekvése miatt állandóan és erősen fújt a szél, de ha ez nem lenne elég a tavat birtokba vevő motorcsónakok és kishajók tették még „lötyögőbbé” a vizet.
A csapat nem csak versenyzőkből állt. Lelkes és sokat segítő szülők kísérték a lány csapatot. Jelen volt a Bass deszkák magyarországi forgalmazója Tamás is aki szponzorálta a lány csapatot. Valamint Kövér Márton felesége aki már a felkészülés során koordinálta a csapatokkal kapcsolatos szervezési teendőket.
A verseny két napos volt és sokkal inkább technikai mint erőnléti jellegű. A pályán 4 bóját kellett megkerülnünk. A szervezők figyeltek rá, hogy többféle technikai nehézség elé állítsák a versenyzőket és ettől kiszámíthatatlanabbá tegyék az eredményt.
4-en állni egy deszkán önmagában sem egyszerű, de így fordulni miközben folyamatosan ütköznek a boardok, kisebb bűvészmutatvány!…:D:D
Az első nap tehát a felismeréssel zárult, hogy ez bizony nehéz lesz….Szerintem mindkét csapat maximálisan próbálta tökéletesíteni a taktikát és a technikát egyaránt…A fiú csapat egy merőben másféle fordulással próbálkozott valamint azzal, hogy kizárja azt a bosszantó körülményt, hogy nincs két egyforma húzás..:D:D A lányok is rettentő sokat fejlődtek a fordulás tekintetében, ami magában foglalt egy kenus fordulásos gyorstalpalót is…
A középfutam és a döntő a test -test elleni harcról szólt. A rajtot úgy alakították át a szervezők, hogy még véletlenül se lehessen elrajtolniuk az egységeknek ütközés nélkül:D
A döntőre már látszottak az erőviszonyok! A női döntő teljesen kiegyensúlyozottnak tűnt…A fiúk közül a magyar,francia és orosz deszka volt a legerősebb, ami jelentette azt is, hogy a fordulók fogják meghatározni a végső sorrendet…
A lányok rajtja kiválóan sikerült! Erőből robbantották le a többieket, de sajnos az első fordulóban kisodródtak így lemaradtak kissé. A következő bójához 3 deszka egyszerre érkezett! Bár a magyar egység ledolgozta a tetemes hátrányát a fordulót nem sikerült a legjobb pozícióban kezdeni így ismét hátrébb csúsztak….A magyar virtus ismét felül kerekedett és újra ledolgoztak 2 hajónyit a hátrányból mire a következő bójához értek de az előző forduló megismétlődött…az egység óriásit küzdve a 4. helyen végzett ami nagy siker annak tükrében, hogy ez volt az első versenyük! Gratulálok nekik!
A férfi futam egyik legkritikusabb kérdése az volt, hogy ki ér elsőnek a visszafordító bójához.
A franciák és az oroszok egyenes irányban közelítették a bóját míg mi inkább kitértünk jobbra az oroszokkal való baráti board dörzsölődés után és a fél hátszelet kihasználva vettük célba a fordulót! Ez tűnt a jobb megoldásnak mert fél deszkányival előbb értünk oda mint a franciák és máris jöhetett a fordulóban az ütközés. Szerencsénkre ebből mi jöttünk ki jobban és a franciák kisodródtak kissé…innentől irányíthattuk a versenyt, már amennyire egy hullámvasúton ez lehetséges….
A szél többször letolt az ideális ívről minket, ezért folyamatos kormányzásra és oldalváltásra volt szükség….A kigyorsítások után, már nyugodtabban lehetett fordulni, és ez sokat segített. Végül sikerült nyernünk!
Az utolsó kint töltött nap városnézéssel telt…:)
Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogatást az MKKSZ-nek, a Bass deszkák magyarországi forgalmazójának… és természetesen a Red Paddle Co-nak akik nélkül ez a tényleg különleges élményű verseny nem jöhetett volna létre!
Köszönet a Red márka gyártójának, hogy életre hívta ezt a rendezvényt!