Célok meghatározása a SUP evezéshez.

A magazinban sok szó esik az amatőr -és versenysportolókról. Ez a bejegyzés annak a sok száz amatőr sportolónak szól akik szeretnének fejlődni, vagy jobbá tenni az evezésük élményét ….

Az emberek nagy többsége úgy van “összeszerelve”, hogy szeret fejlődni abban amit csinál. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a végcél csakis a fordulóban való küzdést kell jelentenie egy hat perces ezer után, de jó érzés haladni előre.
A célok meghatározása sokféle lehet. Lehet célunk, hogy szeretnénk a nyár végére leevezni egy 10 kilométeres túrát, vagy azt a 10 kilométert leszorítani valahogy másfél óra környékére. Esetleg stabilabban szeretnénk állni a deszkán, magabiztosabbak szeretnénk lenni a sporteszközünkkel.

A célok a személyes motivációink egyik mozgatórugója. Az elérésért sokszor akkor is hajlandók vagyunk vízre menni, ha ehhez éppen akkor sok kedvünk nincs. Ugyanakkor gátolhatnak is minket.
Ha túl nagy célokat tűzünk ki amik reálisan nem elérhetőek számunkra az nem segíti a felkészülésünket, éppen úgy mint amikor valaki túl könnyen elérhető célokat fogalmaz meg. Az elsőnél a “nekem ez úgysem megy” érzés fog hátráltatni míg a másodiknál az önmagunk számára adott “nem megérdemelt” elismerés fog visszatartani. Így vagy úgy de a jól megérdemelt elégedettség elmarad. Többek között ezért fontos a megfelelő célok kitűzése.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy egymáshoz méregetni vagy hasonlítani a céljainkat teljesen felesleges és értelmetlen. Ha belegondolunk már csak azért sem, mert nagyon eltérő lehet a fizikumunk, a sportra fordítható időnk, korunk, lehetőségeink stb.

Mi segíthet ilyenkor mégis? Kell egy terv! Na igen de hogyan fogjunk hozzá? Ebben tud nekünk segítséget nyújtani a SMART módszer. Okossága egyszerűségében rejlik:)

S=Konkrét célok

Konkrét célra szükségünk van. Az, hogy lefogyok 5 kilót, vagy hogy evezek 1 óra alatt kilométert, vagy végig állva evezem le a Balaton átevezést az egy konkrét cél. Az, hogy fittebb leszek, sokat fogok evezni stb…csak általános. A lehető legszűkebben kell kijelölni azt a konkrét célt amit el szeretnénk érni.

M=mérhető célok

Minden mérhető így ez is. Az előző példánál maradva: hetente felállok a mérlegre és felírom az eredményt. Hetente leevezem ugyan azt a távot és mérem az időt, vagy egyensúlyi gyakorlatsort csinálok időre. Ezzel ellenőrizni tudjuk, hogy jó úton haladunk-e. Elég gyorsan haladunk a céljaink felé?

A=Elérhető(megvalósítható) célok

Vonzó célok kellenek. A felkészülés egy utazás, azt pedig érdemes élvezni közben, örülni a részeredményeknek is és megélni a dolog “munkás” részét. Ezt csak akkor tudjuk véghez vinni ha elérhető céljaink vannak. Szét kell tudnunk bontani az elérhető célt részcélokra. Ez nemcsak segít kontrollálni a felkészülést, de tudunk lépésről lépésre haladni. A maratonfutás is sok kis lépésből áll, ha csak azt látjuk milyen messze van, elveszíthetjük a lelkesedésünket.

R=Reális célok

A célnak reálisnak kell lennie, ami végrehajtható számunkra az élet más területein való helytállás mellett is. Nézzünk egy példát. : Ha valaki idén állt fel először egy felfújható iSUP-ra és nem volt élsportoló ez idáig, az nagy valószínűség szerint jövőre nem lesz világbajnok. Mint ahogy az is nagyon valószínű, hogy munka, család mellett nem fogunk tudni olyan edzésmunkát elvégezni mint egy profi atléta akinek ez a hivatása.

T=Időhöz kötött célok

A határidő a keret a mérhető adatok számára. Ha vannak olyan időben meghatározott állomások a felkészülés során ahonnan vissza tudunk nézni, kontrol alatt tudjuk tartani a folyamatot. A kijelölt esemény pedig lezárja az elvégzett munkát, ahogy közeledik segít fókuszálni.

Sokféle módon el lehet kezdeni egy felkészülést, ez az egyik. Ha ez megvan, már csak edzésprogramot kell az erő és az eszköz mellé sorolni és már kezdhetünk is. 😀

A hátszél legyen veletek! Találkozzunk a vízen!
Márton Károly

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük