Beszámoló a SUP Tour 1.0 eseményről

Idén első alkalommal került kiírásra a Balatonakarattya strandján egy 10 kilométeres teljesítménytúra….

A Balatonon még csak most kezdődik az élet a kifejezetten hűvös május után. A strandot reggel 8 körül a SUP-osok töltötték meg élettel. A 70 résztvevő kifejezetten népes mezőnynek számít az elmúlt évekhez viszonyítva. Sajnos az egy hetes csúszás ami elkerülhetetlen volt a másodfokú viharjelzés miatt lemorzsolt 20 embert a teljesíteni vágyók közül.

Lógott az eső lába, de szerencsére elkerült minket, és ha nem is volt verőfényes napsütés, de jó evezős időben mozoghattunk.

Azért az, hogy újra találkozhattunk megint jó hangulatot teremtett a parton, mindenki várta a rajtot miután helyére került a szükséges levegő az isup-okban, valamint túlestünk a bemelegítésen.

Szabi és Berna a két főrendező. Szabi éppen a technikai értekezletet tartja, elmondása szerint onnan ahol áll lehet látni a kőgátat, de mi nem hittünk neki, ezért elmentünk megnézni. Képzeljétek tényleg ott van!!! :D:D

A rajtot 2 részre osztották így külön rajtoltak a merev és külön az isup deszkával érkezők 1 perc különbséggel. Ugyan teljesítménytúraként lett meghirdetve az esemény, de többen úgy gondoltuk ez ideális lehetőség a későbbi versenyekre való felkészülésre.

Beállás a rajtvonalra:)

Ez volt idehaza az első olyan „verseny” ahol a legnépesebb kategória a merevdeszkás volt. A férfi open mezőnyében 18 deszka állt oda. Ezek döntő többségben ízig vérig verseny 14-es deszkák voltak. A megszokott Starboardon és SIC deszkákon kívül olyan ritkán látott márkák is feltűntek mint a Zöllner Viktor alatt suhanó ONE valamint a Hasulyo névvel fémjelzett BIONIC BR1-es.

Az említett BIONIC! Pálla barátunk ezzel küzdötte le a távot.

Az élmezőnyből sajnos hiányzott Kövér Marci és Horváth Noémi, viszont üdítő színfoltot jelentett Fazekas-Zur Krisztina kétszeres olimpiai bajnok indulása aki egy Focus Bluefinnel vágott neki a távnak. Végül Nagy-Rasztotzky Esztivel ismét egy dobogón állhattak ámbár most nem mint kajakosok 🙂

A leggyorsabb lányok:D

Az időjárás előrejelzés délutánra esőt és némi szelet mondott ismét, egész kényelmes enyhe hátszellőben indult a mezőny ami csak az iránytartás szempontjából okozott némi bosszúságot. A rajt után jöhetett a helyezkedés, aztán szép lassan elcsendesedett a mezőny, és a kilométereket falva indultunk meg a távoli bója felé. A versenynek adott egy pikáns befejezést egy a célegyenesre ráfordító bója. Itt már mindenkin érződött az egy óra kemény munka.

Az isup-os mezőnyben voltak olyan kemény figurák akik megharapták a merev deszkás mezőny végét és levegővel valamint önbizalommal telve előztek meg nem egy korábban indulót. Igen Pihe! Téged fényezlek :D:D

A beígért délutáni eső miatt a szervezők kénytelenek voltak lemondani a többi kiegészítő programot. Így utólag nem lett volna gond, de ezt nem tudhatták előre.

Végezetül a férfi open befutója videón ami csak az utolsó métereken dőlt el. Zöllner Viktorral nagyszerű iramot mentünk és tényleg csak egy kis apróság döntött a végén.

https://www.youtube.com/watch?v=LPmRPetn6ZQ

Eredmények:

Köszönjük a rendezést! Találkozzunk a következő eseményen! A hátszél legyen veletek!

A képek a SUP the Lifestyle és a SUP Race Hungary tulajdonát képezik.